“Holnapnő vagyok...”
Hajdú Lili, a Lipótmező egyetlen női igazgatójának életútja
A Lipótmező ’majd 150 éves története folyamán Hajdú Lili volt az első, és egyben az egyetlen női igazgató. 1952-ben került az egyik férfiosztályra pszichiáterként, majd 1954 és 1957 között ő vezette az egész intézményt. A tény önmagában is kérdések tömkelegét vonzza: ha voltak más női kollégái, miért pont ő került erre a posztra, miben különbözött tőlük? Nőiségének volt-e bármilyen szerepe az ott végzett munkájában, elfoglalt pozíciójában? Vagy talán pont azért tölthette be az igazgatói posztot, mert a freudi értelemben vett „férfias” nő volt? [1]
Hajdú Lili az 1910-es években. Luif Judit tulajdona
Egyetlen információnk van életéről, és a kérdések máris gyűlnek, pedig semmit sem tudunk pályájának korábbi vagy éppen későbbi szakaszairól, gyermekkoráról, családjáról, magánéletéről. Az archívumok, állami kartotékok, vagy éppen az MTA Pszichiátriai Művészeti Gyűjtemény – amely többek között az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (továbbiakban: OPNI) fennmaradt dokumentumainak letéteményese és kezelője, nem sok mindent őriznek róla.
Pedig élete sűrű, lakonikus metaforája a 20. század történelmének, amelyet kibontva nemcsak a pszichiátria világába nyerhetünk betekintést, hanem egy nem mindennapi nő- és családtörténet is elénk tárul, amelynek fejezeteiben a kommunizmus, a pszichoanalízis, a származás és a magánélet problémái szétszálazhatatlanul és tragikusan összegabalyodnak.
Hajdú Lili 1891-ben született Miskolcon, egy asszimilálódott, alsó-középosztálybeli zsidó családban. Különös, hogy társadalmi és anyagi helyzetük ellenére két nővére és két öccse közül ketten, ő és az egyik nővére is végeztek egyetemet, mindketten az orvosi karra jártak Budapestre. [2] Nem mindennapi életútjukról tanúskodik, hogy 1909-ben, amikor Hajdú Lili megkezdte orvosi tanulmányait, összesen csak 326 női egyetemi hallgató volt az egész országban. [3] Nővérével együtt tagja volt a Galilei Körnek, egy szabadgondolkodókból álló egyetemi egyesületnek, amelynek tagjai leginkább orvostanhallgatók voltak. [4] Férjét, Gimes Miklóst – aki először szintén orvos, majd később pszichoanalitikus lett – is a Körön keresztül ismerte meg. Aktívan leveleztek egymással, és a Hajdú Lili által küldött levelek fenn is maradtak. [5] Hajdú Lili gyakori témája kapcsolatuk „boncolgatása”, érzelmi és szellemi életük egymáshoz viszonyítása, levelezésük mély és aprólékos introspekció szavakba öntve: „Furcsa elgondolás, én, az egyéniség, aki azt hittem, h. a legabsolútabb függetlenségben élek majd, úgy, mint senki, most egy valakihez oly közel vagyok…Maga elvont a szavaktól, s érzéseket adott nekem”. [6] Egyik legmeghatározóbb tárgya az öndefiniálás a nőiség szempontjából. Formálódó identitásának alapjait a nőtársaival való összehasonlítások teszik ki, kívülállónak érzi magát. Így érvel későbbi férjének (akkor még udvarlójának): „[i]gen, hihetetlenül felületesek tudnak lenni a lányok, majdnem mindenben. Ha úgy ismernéd őket, mint én, megértenéd az én elbizakodottságom, amely különben is csak önbizalom teljesség”. [7] Megpróbálja pozícionálni magát a hagyományos, a nőiséget az emócióval, a férfiasságot a kognícióval egyenlővé tevő kategóriák között. „Én nem vagyok gyöngédtelen, de lányos sem vagyok absolute. […] Te azt mondtad, az eszemért, holnaplány voltomért szerettél meg”. [8] A nőiesség-férfiasság dichotómiája között feszülő mély ellentéteket, a két végponttal való azonosulás lehetetlenségét egy saját kategóriával, a „holnaplány” kifejezéssel oldja fel. „Érdekes, megfigyeltem, hogy a fiúk, a collegák, akikkel többet vagyok együtt, valahogy fiúnak tekintenek, dacára, hogy érzik lány voltomat…[…] Én mintegy a kettő között állok: jövő, holnapnő vagyok.” [9] Hajdú Lili ekkor a húszas éveinek legelején jár, a pszichoanalízissel, amely később még alaposabb tudással látja el a lelki dinamikákról, még nem is találkozik. A holnapnő elnevezésben azonban sok minden összeér a leveleiben megfogalmazottakból: az elveinek képviselete a szüfrazsettekre jellemző sziklaszilárdsággal, a küldetéstudat egy új női identitás kialakításához, az ehhez szükséges mennyiségű ambíció, képességeinek tisztán látása, a kortársaitól való elkülönülés. Az orvosi egyetem elvégzése után néhány évvel már saját intézetet vezet „ideges és üdülő gyermekek” számára Zuglóban, [10] majd 1927-ben Remetehegyen nyit gyógypedagógiai intézetet ugyancsak gyermekeknek, melyet férjével közösen igazgatnak. A holnapnő ön- és céltudatossága nyilvánul meg abban a gesztusban, hogy mindkét intézet az ő lánykori nevét viseli, pedig ezek működtetésekor már házas és férjével együtt végzi munkáját.
A pszichoanalízis az 1910-es években jelent meg Magyarországon. Friss és szűk körű tudományág volt, amelynek alakulását a női pszichoanalitikusok nagyban formálták. A pszichoanalitikus egyesületek tagjainak világszinten 20-30%-a nő volt a ’20-’30-as években, Magyarországon ez az arány a 45-48%-ot is elérte. [11]
Hajdú Lili a pszichoanalízissel vélhetően a Galilei-körön keresztül találkozik először. Ferenczi Sándor, a hazai pszichoanalitikus mozgalom atyja többször is tartott előadást a tagoknak. Hajdú Kovács Vilmánál, az egyik első női analitikusnál képezi ki magát, a ’20-as évek közepére önálló praxisa lesz, a ’30-as évekre pedig már elismert szakemberként tekintenek rá. Sikeres, jövedelmező magánrendelése miatt férjéhez képest sokkal inkább ő tölti be a családfői szerepet. [12]
S. D.: Kórtermi jelenet, vizit, papír, ceruza, 24.5x17 cm, ltsz. I/2021/6. Fotó: Hámori Péter. MTA PMGY
1950-ben, 58 évesen kerül a Lipótmezőre. Az azt megelőző évben sorozatosan szakmai krízisekbe került. 1947-1949-ig Hermann Imrével ketten vezették a Magyarországi Pszichoanalitikai Egyesületet. [13] Bár a Tanácsköztársaság idején a világon először Magyarországon kapott egy pszichoanalitikus, Ferenczi Sándor egyetemi katedrát, [14] ehhez képest a pszichoanalízis hatalmi megítélése odáig romlott, hogy 1949-ben Hajdú és Hermann politikai nyomásra feloszlatták az Egyesületet. A pszichoanalízis a korszak ideológiai követelményeinek nem felelt meg, a Lukács György által szerkesztett Fórum-ban sorozatosan jelentek meg lejárató cikkek. [15] Az egyik legbuzgóbb szerző Tariska István neurológus, – aki később Hajdú Lili munkatársa lesz a Lipótmezőn, a ’70-es évektől pedig igazgató is – úgy jellemzi a pszichoanalízist mint az „imperializmus házi pszichológiája”, „burzsoá áltudomány”, ami „ideológiailag veszélyes” és „tudományosan megalapozatlan”. [16]
Tehát a ’40-es évek végére Hajdú Lili körül újra elfogy a levegő. Pedig a háború okozta lelki sebesülések, a fizikai nyomor, az üldöztetések és férje halálának emléke – aki egy koncentrációs táborban hunyt el –, még közel volt. Pszichoanalitikusi hivatása, identitásának egyik legfőbb eleme semmivé foszlik. Megélhetési okokból újra orvosi pályára kényszerül, neurológiai ismereteit fel kell frissítenie, a Vas utcai kórházban dolgozik, ami nem tölti el elégedettséggel. A lipótmezei állás lehetősége, az alábbi, a fiának írt levél részlete alapján igen fontos lehet számára: „Ha arra gondolok, hogy 5-6 évig ezt kell csinálnom: elkeseredek, és úgy magamnak sírok. Komikus alak vagyok így egyedül bőgve és gondolkozva 58 évemmel, hogy mit csináljak. De ha engem az ember érdekel, és ez a munka, amit csinálok, absolute nem”. [17]
A Hajdú-Gimes házaspár gyermekeikkel. Luif Judit tulajdona
A tény, hogy Magyarország egyik legjelentősebb egészségügyi intézményének Hajdú Lili volt az egyetlen női vezetője, ráadásul az ’50-es évek fojtogató légkörében, számos kérdést vet fel. Milyen változások álltak be az addigi kezelési módszerekben, mennyiben végzett újító munkát, milyen eredményeket ért el? Ha az államhatalom befolyásolta munkáját, milyen módon tette azt? 2008-ban, egy évvel az OPNI bezárása után alakult meg az MTA égisze alá tartozó Pszichiátriai Művészeti Gyűjtemény. Itt található az intézménytörténeti dokumentumok legnagyobb része, így kézenfekvő, hogyha Hajdú Lili intézményi munkásságát meg akarjuk ismerni, a Gyűjteményben kell keresgélnünk.
Mindig különösen érdekes, sőt, inkább árulkodó, hogy egy archívum mit őriz meg, és mit tart felejthetőnek, elhanyagolhatónak. A hiányok ugyanannyira fontosak, sőt, talán még fontosabbak, mint a tárolt dokumentumok.
A Gyűjtemény történetét viszonylagos folytonosság jellemzi, egy periódust leszámítva: a II. világháború során a gyűjteményezési munkát beszüntették, a tárgyakat elcsomagolták és elszállították a Lipót területéről, az archívumi munka csak az ötvenes évek második felében folytatódott. A dokumentációban keletkező törés egybeesik Hajdú Lili lipóti éveivel, így tevékenységéről szinte semmi sem maradt fenn – jelenlétét a távollét, a hiány igazolja. A holnaplány kifejezés még nagyobb jelentőséget kap, ha arra gondolunk, hogy az archívum az intézmény, amely (elviekben) megőrzi, átmenti a dokumentumokat a holnap számára.
Kovai Melinda szociológus, aki doktori értekezésében a pszichiátria és a hatalom összefonódását vizsgálja a Kádár-korszak alatt, külön fejezetet szentel az intézmény történetéből a Hajdú Lili által igazgatott a periódusnak. [18] 1952-ben, amikor kijelölik igazgatónak, a Lipótmező országos intézménnyé vált, egyszerűbb és rövidebb nevet kapott, hatásköre kibővült és jelentősége megemelkedett. Nemcsak gyógyítással és betegápolással foglalkozó pszichiátria lett, hanem kutatóintézet, valamint szakorvosokat, elmeápolókat kiképző hely. A Lipótmező vállalta, hogy megszervezi a túlzsúfolt (leginkább vidéki) pszichiátriai intézmények terheinek csökkentését, ami azt jelentette, hogy „munkaterápia” címszó alatt állami gazdaságokban helyezték el a kezelteket az ország különböző pontjain. Új módszert vezettek be a pszichotikus állapotban lévő betegek kezelésére, az ún. trankvillanásokat, [19] könyvtár nyílt a betegek számára, és a munkaterápia részeként varrodában, cipész- és kovácsműhelyben, könyvkötészetben dolgozhattak. A Lipótmező, bár országos lefedettségű intézménnyé vált, nem lett oktatókórház vagy egyetemi klinika, ezért a fordulat évei után nemcsak a kezeltek, hanem sok szakmabeli számára is azilumként szolgált. [20] „(…) a Lipótmező éppen az egyetemi képzéstől való „függetlensége” miatt vált alkalmassá arra, hogy a politikai szempontból kellemetlen, vagy éppen „rehabilitált” szakemberek munkahelyéül szolgáljon”, [21] a (…) „kinti világban” felszámolt szakmai sokszínűség képviselői közül többen a Lipótmezőre kerültek”. [22] Tehát a Lipótmezőn viszonylagos függetlenség uralkodott, a pszichoanalízis mint terápiás módszer azonban direkt módon nem volt alkalmazható, rejtett módon azonban jelen volt. [23]
Hajdú Lili szakmai tevékenysége, személyisége egykori kollégái és a szakmabeliek emlékezetében élesen körvonalazódik. Kun Miklós, az intézmény segédorvosa, majd adjunktusa így emlékszik vissza: „(...) remek igazgató és kitűnő ember volt, nagyon értett az emberekhez, az ő igazgatása alatt nem voltak ellentétek a kórházban.” [24] Paneth Gábor pszichiáter, kiképző pszichoanalitikus 1951-től szintén a Lipótmezőn dolgozott. Az ő visszaemlékezéséből az derül ki, hogy Hajdú Lili volt az egyik első szakmabeli, aki pszichotikusok gyógyítására pszichoanalitikus módszereket alkalmazott. Paneth hangadó személyiségként írja le, aki egyszerre mérhetetlenül óvatos is volt, és aki annak ellenére, hogy szinte folyamatosan érték provokációk, sohasem beszélt a pszichoanalízisről. Pavlovról viszont annál többet, mert „[p]avlovosítani kellett a pszichiátriát”. [25] „Meghúzódtunk Gimesné osztályán, ahol az általános bizalmatlanság és a szorongó légkör ellenére családias volt a hangulat.” [26]
Benedek István pszichiáter, író az Intaházán létrehozott munkaterápiás elmegyógyintézet igazgatója volt 1952 és 1957 között. Szakmai kapcsolatban állt Hajdú Lilivel, aki elmeügyi főfelügyelőként többször is járt az intaházai intézményben. Benedek Aranyketrec [27] című könyve 1957-ben jelent meg, amelyben a vidéki pszichiátrián töltött évek különféle tapasztalatait rögzíti szépirodalmi formában. Hajdú Liliről többször is ír, kisugárzása, tekintélyt övező fellépése miatt konzisztensen „Nagyasszonyként” emlegeti. Olyan orvosnőként jellemzi, aki képes „rendet tenni” a Lipótmezőn: „[e]mlékszem arra, ahogyan bevonult a Lipótmezőre. Megrettentünk szálas alakjától és férfias erejétől. Tartózkodó ellenszenv fogadta, talán még ma is az veszi körül. De én hamar megszerettem. Örültem, amikor rábízták az intézet vezetését.” [28]
Benedek István könyve népszerű volt, sokan olvasták, új kiadásai jelentek meg, de azokban cenzúrázták a Hajdú Lilire vonatkozó részeket. [29]
Karakteres személyiségét, óriási szakmai tudását, elhivatottságát az államhatalom évtizedeken keresztül nem engedte átmenteni a „holnap” számára.
Hajdú Lili Budapesti Orvosi Kamara tagsági igazolványképe. Luif Judit tulajdona
Ahogyan Paneth Gábor írja, 1956 után nagyon „elkomorult a világ Gimesiné körül”. [32] 1956 júniusában még Tariska Istvánnal együtt javasolja a Lipót párttaggyűlésén, hogy a tagok fogadják el Rákosi lemondását. A pszichoanalízis Freud 100. születésnapja alkalmából részlegesen visszanyeri korábbi státuszát, úgy tűnik, mintha a politikai elnyomás körülményei enyhülnének. [33] Decemberben viszont letartóztatják Nagy Imre belső köréhez tartozó fiát, aki a forradalom egyik legfontosabb alakja, különböző illegális tevékenységeket végez, valamint a Szabad Nép újságírója. „Államellenes szervezkedés” miatt a Nagy Imre-per harmadrendű vádlottja lesz. Hajdú Lili 1957-ben maga próbálja beadni az igazgatói posztról való lemondását, azzal a feltétellel, hogy beosztott orvosként maradhassson az intézetben. Még azt sem engedik, hogy önként lemondjon, ahogyan disszidálni sem. [34] Családja, lánya, menye, unokái addigra már mind sikeresen elhagyták az országot, az ő útlevél kérelmét azonban sorozatosan elutasítják. [35] Nem számíthat támogatásra senkitől, már nem egy megbecsült pszichiáter és intézményvezető, hanem egy, az államra nézve veszélyes „ellenforradalmár” édesanyja. Egy-két kedves barátot, kollégát [36] leszámítva egyedül marad, fia elvesztésének tragikus terhe ráborul, fizikai egészsége is megromlik. A hatalom teljességgel ellehetetlenítette életét, magánpraxisát sem engedélyezték.
Bár Hajdú Lili a húszas éveinek legelején nevezi el magát holnapnőnek, egész élete és munkássága ennek jegyében telik. Identitását mindvégig a holnaphoz köti, bizalommal tekint a jövő felé, így különösen megrendítő, hogy 69 évesen mégis öngyilkosságot követ el. De tette, ahogyan búcsúlevele is tanúsítja, nem egy pillanatnyi instabil lelkiállapot következménye, hanem egy racionális okokból véghezvitt cselekedet. Számvetés annak tudatával, hogy az 1956-os események, fia kivégzése, családtagjainak kivándorlása, saját sikertelen emigrációs kísérletei után a holnapok számára csak egyre keserűbbek és magányosabbak lehetnek. „Addig kell meghalni, míg emberhez méltóan tudok.” - írja levelében szeretteinek. Nem belső bizonytalanságokból, hanem a hatalom tragikus merevségéből fakadóan vetett véget életének. [38]
Jegyzetek:
[1] Freud A nőiség című, a pszichoszexuális fejlődésről szóló előadásában azt állítja, hogy “a nőiséget a passzív célok előnyben részesítése jellemzi”, a férfiasság pedig az aktivitást szimbolizálja. Az előadás hallgatói között (és általánosságban a pszichoanalitikusok között) azonban számos nő volt, akik analitikusként egy aktív, potens, önmagáért és másokért tenni tudó női szerepet teljesítettek be. Rengeteget tettek a pszichoanalízis mint friss tudományág kidolgozásáért, intézményesítéséért, így az előbb idézett állítás különösen ellentmondásosnak hatott rájuk nézve. Freud ezt a feszültséget azzal oldotta fel ugyanebben az előadásban, hogy kijelentette: ők nem az átlagos nőt képviselik, mert “inkább férfiasak, mint nőiesek”. Tehát Freud szerint a nő, aki szellemi munkát végez, aktivitása mellett nőiességét nem őrizheti meg, csak férfias lehet. Lásd: FREUD, Sigmund (1993): A nőiség. In. uő: (1999). Újabb előadások a lélekelemzésről. Filum, Budapest. 126-151.
[2] Hajdú Lili életrajzával legrészletesebben Borgos Anna foglalkozik, ld.: BORGOS Anna (2018): A Galilei Körtől a Pavlov Szakcsoportig: Hajdu Lilly. In. uő: (2018): Holnaplányok. Nők a pszichoanalízis budapesti iskolájában. Noran Libro, Budapest. 61-93.
[3] BORGOS i.m. 62.
[4] CSUNDERLIK Péter (2017): Radikálisok, szabadgondolkodók, ateisták - A Galilei Kör (1908-1919). Napvilág Kiadó, Budapest.
[5] A levelek Luif Judit tulajdonában állnak, részletesen Borgos Anna foglalkozik velük.
[6] BORGOS i.m. 64.
[7] I. m. 67.
[8] I. m. 67.
[9] I. m. 67.
[10] I. m. 70.
[11] BORGOS i. m. 39.
[12] I. m. 72-74.
[13] I. m. 78.
[14] A pszichoanalízisről egyetemen tanulni pont annyi ideig volt lehetséges, ameddig a Tanácsköztársaság tartott, összesen 133 napig. Lásd: VIKÁR György (1984): Gyógyítás és öngyógyítás. Tanulmányok a pszichotraumák elaborációjának köréből. Magvető Könyvkiadó, Budapest.
[15] GYÖRGY Péter (2016): Az ismeretlen nyelv. A hatalom színrevitele. Magvető, Budapest. 266-273.
[16] TARISKA István (1948): A freudizmus, mint az imperializmus házi pszichológiája. Forum, Budapest, 779-804.
[17] BORGOS i. m. 81.
[18] KOVAI Melinda (2011): "Politika, hatalom és tudás a Kádár-korszak pszichiátriai kórrajzain". Doktori értekezés. Pécsi Tudományegyetem Pszichológia Doktori Iskola, Pécs.
[19] A trankvillánsokról bővebben: KOVAI i. m. 58.
[20] I. m. 58.
[21] I. m. 51.
[22] I. m. 50.
[23] Paneth Gábor így ír erről: „Pszichoanalízisről persze nem sok szó esett, de Gimesné apróbb megnyilvánulásaiból, például viziten, nyilvánvalóvá vált, hogy benne semmi nem változott.” PANETH Gábor (1994): Pszichoanalízis in tempore belli, BUKSZ, 3: 260-266, 266.
[24] Kun Miklóst idézi KOVAI i. m. 57.
[25] PANETH i. m. 266.
[26] I. m. 266.
[27] BENEDEK István (1957): Aranyketrec. Egy elmeosztály élete, Budapest, Bibliotheca.
[28] BENEDEK i. m. 142.
[29] KOVAI i. m. 57.
[30] ERNST, Wolfgang (2008): „Archívumok morajlása: Rend a rendetlenségből”, ford. Lénart Tamás, in Jacques Derrida, Az archívum kínzó vágya – Wolfgang Ernst, Archívumok morajlása (2008), Budapest, Kijárat Kiadó, 115.
[31] RÉVÉSZ Sándor: Mellékhalál. Beszélő, 1997, 2(2). Utolsó letöltés: 2021. 04. 07.
[32] PANETH i. m. 266.
[33] BORGOS i. m. 88.
[34] Magányát erősíti, hogy férje deportálása előtt, még a ’30-as évek végén a közeg, amelyben a legszívesebben mozog, a magyarországi pszichoanalitikus közösség szinte teljességgel megszűnik, mert majdnem minden tagja emigrál. A magyar pszichoanalitikusok kivándorlásáról részletesebben lásd: Borgos, 55.
[35] RÉVÉSZ i. m.
[36] Élete végén az alábbi személyekkel tartja a kapcsolatot: unokahúgával, Gimes Ágnessel, Halda Alízzal, Déry Tibornéval, Fekete Sándorral, Avar Pállal. Lásd: BORGOS i. m. 89.
[37] Részlet Halda Alíznak és két unokahúgának küldött búcsúleveléből: “Kedves Alíz, Ági és Éva, utolsó kérésemmel hozzátok fordulok. A halál gondolata jún. 17-én két éve, hogy elindult bennem. Az a halvány remény, h. Jucáékat és Luciékat láthatom – visszatartott a kiviteltől. Reményem azóta megszűnt, a lélek fájdalma mélyebbé vált, a testi fájdalom csaknem elviselhetetlenné. Így nem érdemes élni: cél és értelem nélkül, csak az életért. Addig kell meghalni, míg emberhez méltóan tudok.” (1960.máj.27.) Idézi BORGOS i. m. 93.
[38] Révész Sándor az alábbi, különösen találó módon fogalmazza meg Hajdú Lili öngyilkosságának okát: “Hajdú Lili öngyilkossága nem hirtelen indulatból, nem a lélek betegségéből következő halál, amelyből oly sokat látott maga körül, hanem a körülmények számbavételén alapuló tudatos és racionálisnak szánt döntés. Bilanzselbstmord. Mérlegelt öngyilkosság. Egy államilag mérlegelt halál magányosan mérlegelt mellékhalála…”. RÉVÉSZ i. m.
Felhasznált irodalom:
FREUD, Sigmund (1993): A nőiség. In. uő: (1999): Újabb előadások a lélekelemzésről. Filum, Budapest. 126-151
BORGOS Anna (2018): A Galilei Körtől a Pavlov Szakcsoportig: Hajdu Lilly. In. uő: (2018): Holnaplányok. Nők a pszichoanalízis budapesti iskolájában. Noran Libro, Budapest.
CSUNDERLIK Péter (2017): Radikálisok, szabadgondolkodók, ateisták - A Galilei Kör (1908-1919). Napvilág Kiadó, Budapest.
VIKÁR György (1984): Gyógyítás és öngyógyítás. Tanulmányok a pszichotraumák elaborációjának köréből. Magvető Könyvkiadó, Budapest.
GYÖRGY Péter (2016): Az ismeretlen nyelv. A hatalom színrevitele. Magvető, Budapest.
TARISKA István (1948): A freudizmus, mint az imperializmus házi pszichológiája. Forum, Budapest, 779-804.
KOVAI Melinda (2011): "Politika, hatalom és tudás a Kádár-korszak pszichiátriai kórrajzain". Doktori értekezés. Pécsi Tudományegyetem Pszichológia Doktori Iskola, Pécs.
PANETH Gábor (1994): Pszichoanalízis in tempore belli, BUKSZ, 3: 260-266.
ERNST, Wolfgang (2008): „Archívumok morajlása: Rend a rendetlenségből”, ford. Lénart Tamás, in Jacques Derrida, Az archívum kínzó vágya – Wolfgang Ernst, Archívumok morajlása: (2008). Budapest, Kijárat Kiadó.
RÉVÉSZ Sándor: Mellékhalál. Beszélő, 1997, 2(2). Utolsó letöltés: 2021. 04. 07.
Comments