Az én határainak kitágítása és a tükör-funkció szerepe a művészetterápiás eljárásokban
„Aki elkezdi lebontani egyéniségét, mindjobban elveszti a határt
saját és mások lelke között. Ha embertársa szemébe néz, megérzi annak
érzéseit és felismeri: „ez is én vagyok…"
(Weöres Sándor: Az elmosódó határok, részlet) [1]
J. M.: Segítség, 1972, kollázs, 30.5x43 cm, ltsz. I/2021/5. Fotó: Hámori Péter. MTA PMGY
A tükröződés, tükörjáték nem csak a képzőművészet, de a pszichoterápiás eljárások területén is gyakorta előforduló fogalmak. Ahogy az alkotás során, úgy a drámajáték közben is csak a másik segítségével, a másik szemén keresztül láthatjuk meg önmagunkat. A pszichológia területén is jártas Arthur Koestler állítása is erre utal, mely szerint művészetben az sémák elhagyásával járó kognitív folyamatok az én meghaladásával járnak együtt. A kreatív folyamat során az alkotó egyidejűleg alkotja és szemléli saját munkáját, így az alkotás során túllépve saját magán, képes a külvilágra és önmagára is másként tekinteni. [2] A terápiás eljárások mind hasznosítják a tükörfunkciót, a Jacob L. Moreno (1889-1974) által kifejlesztett pszichodráma például az önismereten keresztül kívánja szembesíteni a protagonistát saját énjének eddig nem ismert részeivel. [3]
Mérei Ferenc (1909-1986) az Országos Pszichiátria és Neurológiai Intézet pszichológusaként a Moreno-féle pszichodrámát csoportcentrikus irányba fejlesztette tovább. A protagonista drámát meghaladva megalkotta saját terápiás módszerét, amelyet a lipótmezői tanítványaival közösen kísérletezett ki. Az intézetbe 1964-ben került, miután a pedológiai tervei miatt öt évet töltött börtönben, nem mehetett vissza a régi munkakörébe. [4] Független személyiségét azonban megőrizte még a legnehezebb helyzetekben is; a szamizdatra hasonlító Lélektani naplók írásakor is saját belső szabadságát képviselte, amelyet a börtön körülményei miatt wc-papírra rögzített. Az utolsó naplóban a gyermeklélektani kísérletek mögött rejlő lélektani szempontokat rögzítette, egyben a pszichodráma módszerének megelőlegezéséhez is szükséges társas szempontokat hangsúlyozta ki. [5] Mérei az 1958-as per után álláslehetőséget kapott Lipótmezőn, és hamarosan valódi műhellyé formálta azt. Az intézetbe kerüléséről később így nyilatkozott:
„Úgy gondolták, hogy be vagyok zárva az elmegyógyintézetbe. De nem voltam bezárva, én abból csináltam egy iskolát… abból egy iskola lett.” [6]
Magyarországon ekkor a klinikai pszichológia mint önálló tudományterület még nem volt ismert, illetve a pszichológus mint gyakorlati szakember még nem létezett, hanem az orvosok feladatkörébe tartozott és orvosi pszichológiának hívták. A csoportpszichoterápiát Mérei a pszichológia intézményesülését segítő legitimációs eszközként használta. [7] A hatvanas években az elmegyógyintézetekben már folyt csoportos terápia, amit csoport-pszichoterápiának neveztek, de ez a módszer még nem volt azonos a későbbi pszichodrámával. [8] Magyarországon elsőként Jan Malewski tartott pszichodrámát 1972-ben, az ő módszertanával dolgozó kezdeményezések azonban elsősorban magánlakásokon, titkosan szerveződtek. [9]
A pszichodráma Jacob Levy Moreno, és felesége Zerka T. Moreno nevéhez kötődik. Az avantgárd művészetet Moreno még Bécsben ismerte meg az orvosi tanulmányai alatt, és ebben az irányzatban fedezte fel a kreativitás lehetőségét is, amelyet a játék során fellépő spontenaitásban látott megvalósulni. Morenonak, Mérei Ferenchez hasonlóan, sokoldalú irodalmi és művészeti érdeklődése volt, kreativitás-definíciójuk is hasonlított, a spontán, sémákon kívüli gondolkodásban látták a kreativitás eredetét. Az improvizációs folyamatoknak fontos szerepe volt Moreno Rögtönzések színházában is (1922), amelyben már benne rejlett a későbbi pszichodráma módszertana. [10] 1925-ben Moreno New Yorkba emigrált, tovább fejlesztette módszerét és összekapcsolta a szociometriával. Eljárásának a lényege a csoportosan átélt helyzetek átfordítása volt, elsősorban terápiás és önismereti célra. A csoportos beszélgetésekből kialakult drámajátékok, amelyekben a résztvevők rejtett gondolatai, vágyai és élményei kapcsolódtak össze segítettek a csoport tagjainak szembesülni a viselkedésük mögött rejlő élményekkel, és a szerepcsere lehetővé tette a másik helyzetének átélését. A résztvevők „az olyan mintha” elve szerint engedték bele magukat a játékba: mivel csak szerepeket testesítettek meg, súlytalanabbá váltak azok a témák, amelyekről önszántukból nem szívesen beszéltek. Így a drámajáték az egyén saját indulatelvezetésének és a személyiségformálásnak is egy eszköze lett. A második világháború után Moreno rendszeresen utazott Európába, és magával vitte az új csoportterápiás eljárást is. 1963-ban Pető András meghívására érkezett Magyarországra, és ekkor találkozott Mérei Ferenccel, aki Moreno budapesti előadása után tíz évvel megalapította saját pszichodrámás műhelyét. [11]
Hogy jobban elképzelhessük, milyenek is voltak az első pszichodráma csoportok, elsőként Mérei személyiségét kell szemügyre vennünk:,, én úgy tudtam mindig, hogy csoportember vagyok… és hogy az én szabadságom és nyitottságom az abszolút alkalmas arra, hogy egy csoportot irányítsak és vezessek, tanítsak és neveljek.” [12] Mérei tehát az egyén fejlődését a csoporttal összefüggésben képzelte el. Az MCS, és az azt megelőző A-csoport alkalmai úgy kezdődtek, hogy a közösség tagjai beszámoltak a mindennapi életük során fellépő problémákról, melyből kiválasztottak egy központi konfliktusforrást (ez lehetett például szülő-gyerek közötti konfliktus, kollégák között feszültség), és ezt jelenítették meg a drámajátékban, amelyet Mérei a „buggyantás” technikájának nevezett. [13] A bemelegítő gyakorlatokat követően kezdődhetett a játék, majd miután eljátszották a rövid jelenetet, közösen reflektáltak rá. A lényeg itt a csoporttagok tükör funkciója volt, hiszen visszajeleztek, tükröt tartottak a protagonistának, aki saját belső konfliktusait elevenítette meg. A drámajátékra érkező reflexiók kibillentették az egyént saját szerepéből, és képessé tették arra, hogy a problémákra külső szemmel tudjon ránézni. Gyakran a tudatalattiban rejlő feszültségeket a dráma játékossága, a spontán asszociációk, és az utalások segítették előhozni. [14] A csoportok céljának Mérei az önismeret és az emberismeret elsajátítását határozta meg, a legfontosabbnak a közös beszélgetéseket tartotta.
Mérei Ferenc és az „A” Csoport. Forgács Péter–Kapusi Gyula–Kiss György Ádám: Mérei Ferenc életútját bemutató kiállításhoz készült tabló, részlet, 2000,152x101.5 cm, ltsz. III/2017/1, MTA MPGY
A Mérei-féle csoportcentrikus módszertannak az intrapszichikus pozícióval dolgozó drámagyakorlatok szerves részét képezték. Ezek segítségével a csoporttagok elsősorban a szerepben lévő résztvevő tudattartalmára reagáltak, segítve ezzel is a játék terápiás célját. Ilyen intrapszichikus gyakorlat volt a Belső Hang, vagy a Hasonmás technikájával dolgozó eljárás is. A Belső Hang egy olyan gyakorlatot jelentett, amelyben az egyik csoporttag, vagy a játék szereplője, megszólaltatta, vagyis felhangosította a szerepet játszó belső érzéseit. A Hasonmás technika viszont már nem verbális szinten történt, hanem mozdulatismétlést követelt meg. A megkettőzött szereplő hasonmása volt az, aki a szerepben játszó tudatalatti vágyait, belső feszültségeit felszínre hozta, vagyis megjelenítette az árnyékszemélyiséget. Ehhez a gyakorlathoz kapcsolható a Tükörjáték, vagy a Fantáziajáték, amelyek egész jelenetek újrajátszását követelték meg. A dráma eredeti főszereplője kívül marad az eseményeken, és a többi csoporttag játékát figyelte, amelyben azok megmutatják milyennek látták őt az előző jelentben.
A játék cselekménye, amely a tükrözésen alapult, itt kiegészülhetett képzeletbeli elemekkel, és esetenként groteszk fantáziákkal, még nagyobb teret engedve ezáltal a résztvevők kreativitásának. [15]
A pszichodráma során kapott csoportos visszajelzések, tulajdonképpen a tükör-funkcióként is értelmezhetők, amely kapcsolódik Jacques Lacan (1901-1981), francia analitikus fogalmához is. Az emberi fejlődés szakaszának van egy olyan állomása, amelyet tükör-stádiumként határoz meg. A gyermek a mimikájával jelzi környezetének, hogy látja magát a tükörben, sőt nemcsak saját magát, hanem egész környezetét, az őt körülvevő szobát és a többi személyt is.
Az egyén tehát saját magát a környezetével kölcsönhatásban ismerheti meg először.
Lacan elméletét később D. W. Winnicott (1896-1971) pszichiáter is tovább gondolta, és az anya szerepéhez kapcsolta a csecsemő fejlődésénél, abból kiindulva, hogy a szülő visszatükrözi csecsemője reakcióit és fordítva. A tükör stádium tehát nem más, mint az imágó funkciójának speciális esete, amely során az egyén kapcsolatot teremt az individuum és annak külső környezete között. Mérei tanára, Henri Wallon (1879-1962) szerint ,,A fejlődés nem úgy megy végbe, hogy először kialakul az én, amely fokozatosan felidézi a másikat, hanem az én és a másik együttesen, egyszerre alakulnak ki élményünkben.” [16] Mérei V. Binét Ágnessel közösen írt könyvében is elsőként az anya, majd a család szerepét emelte ki, hiszen azok a gyerekek, akiket korán elválasztottak anyjuktól, nehezebben alkalmazkodnak később környezetükhöz. [17] Az egyén fejlődése csak a környezetével összefüggésben valósulhat meg, erre épül a csoport-centrikus pszichodráma módszertana is.
Mérei pszichológia iránti érdeklődése Henri Wallon hatására még az egyetemi évei alatt kezdődött, ekkor fordult a gyermeklélektan területe felé, és átiratkozott a Sorbonne-ról az Institut National d’Orientation Professionnelle intézményébe. [18] Wallon azt vallotta, hogy az egyén fejlődését tekintve elsőként a család a meghatározó közösség, később pedig az oktatási intézményekben formálódó csoportok hatnak rá leginkább. Az itt tapasztalt együttes-élmény, és a csoportdinamika során fellépő konfliktusok segítik hozzá ahhoz, hogy személyisége formálódjon, valamint, hogy vágyai és igényei komprumisszumot találjanak az őt körülvevő közeg normarendszerével. A patológiát így Wallon tanításai alapján Mérei is az egyén társas fejlődésének elakadási pontjain, és a feszültségek alatt megbúvó tudatos és tudattalan peremvidékén kereste. A pszichodráma segíthet az egyénnek abban, hogy tudatosítsa magában kényszerpályáit, és azokat felülírva rátalálhasson saját szabadságára. [19] Ha ez megtörténik, eljuthat a katarzis állapotához, ahol szembesülhet a gyermeki függőségeivel. A játék során tapasztalt tudatalatti folyamatokat, azonban kognitív szintre kell emelni, és egy megbeszélés keretében fel kell oldani a tudattalannal való találkozás élményét, az egyént vissza kell hozni saját jelenébe.
Cs.-né: Egyedül, 1971, kollázs, 30.5x43 cm, ltsz. I/2021/4. Fotó: Hámori Péter. MTA PMGY
Mérei Ferenc az Országos Ideg- és Elmegyógyászati Intézetben hozta létre a Klinikai Pszichológiai Laboratóriumot, ahol 1965-től a pszichológus hallgatók szakmai gyakorlatot végezhettek. Tanítványait és munkatársait Mérei műhelyteremtés céljával gyűjtötte maga köré, és az intézet csakhamar a magyar pszichológusképzés központja lett. A laboratóriumba különféle kognitív tesztek adaptálásába kezdett Szakács Ferenc segítségével, ilyen volt a Rorschach teszt, és különböző intelligenciatesztek, amelyeket elsőként gyerekcsoportokon alkalmaztak. Mérei Szakács Ferenccel és Kun Miklóssal közösen határozta el, hogy kiképző csoportokat hirdet pszichológusok számára. Az ő ötlete volt az is, hogy az Intézetben az orvos és pszichológus együtt dolgozzanak a patológikus eseteken, és közösen integrálják vissza a pácienseket a hétköznapi életbe. A nyugati pszichoterápiai módszerek itthon nem intézményesülhettek a kádári államszocializmusban, így a magyar drámának egy hazai formája kezdett kibontakozni az OIE intézményében. Csoportvezetőként Mérei, Kurt Lewin és Carl Rogers pszichoterápiás módszereire támaszkodott, és arra törekedett, hogy a tagok egyéni és társas kompetenciáit fejlessze, annak érdekében, hogy valóban találkozhassanak “önmagukkal”. A politikai-ideológiai okok miatt a pszicho-tudományok nem szolgálhatták a betegek foglalkoztatását sem, így a pszichodráma is csak részben legitim módon működhetett. Elsőként civil-csoportokban, magánkezdeményezések útján terjedt, bár az intézeti betegek deprivált élete szükségessé tette volna alkalmazását. [20] A privát úton szerveződő happening-jellegű pszichodráma gyűlések szinte sosem voltak hivatalosan meghirdetve, és az underground különböző művészcsoportjaival is összeköttetésben álltak. 1972-ben Halász Péter színjátszó-együttese nyitotta meg az egyik Mérei-féle alkalmat is. [21]
A pszichodráma módszerét Mérei először tanítványainak adta át, akik között volt irodalompszichológus, filmes és tüdőgyógyász is. A korszakban a pszichológusok feladatait főként az Intézetben dolgozó gyógypedagógusok, gyógytornászok végezték, közülük kerültek ki Mérei tanítványai. [22] Az első pszichodrámás alkalmat Mérei Fonyó Ilonával közösen szervezte 1972-ben, ezt követte a Műhely csoport megalapítása. [23] A heti rendszerességgel zajló alkalmak után nevezte el a szerdai Szemináriumokból kialakított csoportot Műhely Csoportnak. [24] Nemcsak az aktív pszichológiai gyakorlatot követelte meg tanítványaitól, de az önismeretet is; elvárta, hogy részt vegyenek egyéni terápián, analízisen. [25] Kérése hiánypótló volt, hiszen a korszakban még az egyetemi képzés is elzárkózott a pszichoanalízistől. [26] Mérei nemcsak szupervíziót tartott tanítványai számára, de publikálta is a közös kutatásaik eredményeit. Így az MCS nem pusztán, mint pszichoterápiás tér, hanem, mint tudományos műhely, szociálpszichológiai kísérlet is működött, és tagadhatatlanul nagy szerepet töltött be a pszichodráma hazai intézményesítésében. [27] A módszertan ez előtt nem, vagy csak nagyon szűk körben volt ismert Magyarországon, a pszichoanalízis ekkoriban még félillegális volt.
A pszichodrámás-mozgalmak a hallgatás-elhallgattatás korszakában a szabad véleménynyilvánítás helyszínét is jelentették a résztvevők számára.
A Műhely Csoport pszichodrámás eszköztára igen széles volt, a tanár úr által válogatott fényképekkel is dolgoztak. Mérei életében egyébként is fontos szerepet kapott a fotó, hiszen családja is fényképezéssel foglalkozott. Pasaréti lakásán állandó kiállítást rendezett családi fényképeiből, több esetben ezek a képek is belekerültek a drámajátékba. A saját élettörténet mesélésén keresztül a fényképek is az önismereti folyamatot segítették elő. Az MCS tagjai saját tablót is készítettek személyes történeteikkel, spontán-kreatív asszociációk alapján. [28] A tanár úr lánya, Mérei Zsuzsa, aki szintén pszichológus volt, később ugyanúgy beemelte a fotó médiumát a drámajátékba. A résztvevőknek kamerát adott, és arra kérte őket, fényképezzék le környezetüket, és utána ahhoz kapcsolódva alakítsák ki a cselekményt. [29] A résztvevők is hozhattak saját alkotásokat, ezeket rendezvényirodalomnak nevezték, elsősorban a csoport közös ünnepeire készültek. Jelenthetett ez esszét, minidrámát, amely szakirodalomból merített, újságkollázst, montázstechnikával kombinált képverset, illusztrációt, köszöntő szöveget, sőt filmet is. Az alkotások az együttesség elve mentén készültek, vagyis utaltak a csoport közös emlékeire. Rendezvényirodalomnak számított ebben az értelemben Forgács Péter filmje is, Epizódok M.F. tanár úr életéből, amely a filmmontázs technikáját is alkalmazza. [30] A portréfilmben a tanár úr az élete során átélt csoportos élményekről, a NÉKOSZ-ról, a Törzsről, vagy saját családjáról beszélt, de a Műhely csoportot nevezte meg a legfontosabb élmény közösségének, amelyet élete végéig vezetett.
Mérei Ferenc és a Műhely Csoport. Forgács Péter–Kapusi Gyula–Kiss György Ádám: Mérei Ferenc életútját bemutató kiállításhoz készült tabló, részlet, 2000,152x101.5 cm, ltsz. III/2017/1, MTA MPGY
A fénykép nemcsak a Mérei-féle pszichodrámában töltött be meghatározó funkciót, de az intézet többi terápiás eljárásában is fontos médium volt. Az 1971-73 között készült kollázsok is erről tanúskodnak, amelyek jelenleg az MTA Pszichiátriai Művészeti Gyűjteményben találhatóak. A betegek saját lelkiállapotukra reflektálhattak az alkotás során, a magazinokból kivágott fotókat összeillesztve új jelentésekkel ruházták fel a hetvenes évek reklámfotóit. Az idő című, 1973-as kollázs Tiziano festményét idézi: a múlt, a jelen és a jövő egymás mellett foglalnak helyet.
Különös, hogy a jelent megtestesítő női alak veszi fel a legarchaikusabb szerepet, mintha csak egy drámajáték fáraó-szerepét játszaná.
Az alkotást egy női beteg készítette, a pszichodráma során is eljátszott és megélt női szerepek finoman ráilleszthetők, összeolvashatók alkotásával. A dráma során a protagonista a saját múltjából hozott konfliktusokat, a jövőbeli helyzetek elképzelt jeleneteivel párosítothatta. A terápiák célja a betegek visszaintegrálása volt a hétköznapi életbe, így az elképzelt, és eljátszott jövőképek teret engedtek a képzeletünknek, és felkészítette őket az Intézeten kívüli életre.
A kapcsolatok hiányára utal az Egyedül című, 1971-es alkotás, amely, kompozícióját tekintve talán a legsűrűbb a gyűjtemény képkivágással készült alkotásai közül. Mintha az alkotó kizárólag családi fotókat vágott volna össze, a kép bal felső sarkára felragasztott fényképeken különböző életkorú emberek találhatóak, hol egyedül, hol csoportban. Erős ellentétben áll a sok személy jelenlétével, az a hatalmas cipő, amely keresztülszeli a képet, alatta egy tükröződő szemüveg, mintha csak azt üzenné: egyedül maradtam, nincs már senkim, csak a kopott cipőm és az olvasószemüvegem. A zsidó vallás, a tradíció és a tanulás szerepe hangsúlyosan jelenik meg, egyértelműen az alkotó identitása is fontos szerepet játszott a kiválasztott részletek egymáshoz illesztésénél.
A „Segítség, Hilfe, Help” című kollázs értelmezhető talán a legkönnyebben. „After twelve days therapy” – mondja a felirat egy könnyes szemű gyerek arca előtt. A kép közepén egy fekete-fehér fényképből kivágott szigorú nővér szerepel, feje felett egy szív alakú koordinátarendszer-jelleget öltő világtérkép, rajta műtéti fotók, és egy családkép. Jelentése egyértelműnek tűnik: -Elvesztettem a testem és a lelkem feletti irányítást, segítsetek! A három kollázs példáján keresztül kirajzolódik a tükör-funkció meghatározó szerepe az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet művészetterápiás eljárásaiban. A betegek integrációjához nélkülözhetetlenné váltak azok terápiás kezelések, melynek eszköztárába mind a pszichodráma, mind más művészetterápiás foglalkozások is beletartoztak. [31]
R. K.: Az idő, 1973, kollázs, 30.5x43 cm, ltsz. I/2021/ 2. Fotó: Hámori Péter. MTA PMGY
A német pszichológus és filmtörténész Rudolf Arnheim szerint a kreativitást igénylő művészetterápiák és az ezeket gondozó Képtárak egy időben jöttek létre. [32] A terápia az önkifejezés, az önértékelés, és a közösségi elfogadottság érzetének kialakításában játszottak szerepet, ennek ténye jól megfigyelhető az MTA Pszichiátriai Művészeti Gyűjteményének alkotásain is.
Különösen érdekes hogy milyen gyakori esetnek számított, hogy egymás rajzait írták alá a betegek, ezzel is elmosva az én és a másik közötti határokat. Az öngyógyítás a másikkal kapcsolódva jöhetett létre. [33]
A pszichodrámát Mérei is a csoport segítségével terjesztette ki, velük együtt intézményesítette a klinikai pszichológiát. A Műhely csoport tagjai a tanár úr halálát követően tovább vitték a dráma együttes élményeit, csoportos terápia módszertanát, és Mérei kreativitását, szellemiségét is. [34] A kísérletező, az avantgárd hajlamú mester személyiségét talán legjobban saját álomrészlete jellemzi:
,,Egy kisfiú csodálatos melódiát komponált. Meleg, lírai akkordsort, amely sűrítette mindazt, ami szép és igaz. Ezzel akart kilépni a világ elé. A szív igazát akarta eljátszani. Csakhogy a porondra igazzal és széppel, nem lehet feljutni. Erre a kisfiú elrejtette trikójában a hegedűt, és légtornásznak adta ki magát. Fel kellett másznia valami kötélen vagy rúdon, aztán egy létrán, aztán egy lebegő létrán, és amikor az akrobata mutatvánnyal feljutott a magasba, akkor elővette a hegedűt és végre elkezdte játszani azt, amit szívében hordott, a szépet és az igazat. Tehát a bohóckodás volt az út, amely felvitt a porondra ahol végre elmondhatta az igazat.” [35]
Jegyzetek:
[1] Weöres Sándorral maga Mérei Ferenc is sokat foglalkozott művészetpszichológia témájú írásaiban, Lélektani napló I. – Az utalás lélektana, című írásában úgy említi, mint a gyermeki báj és szorongás hangulatának a felkeltője, ezzel Weöres Csiribiri c. versére utalva.
[2] KOESTLER, Arthur (1998): Teremtés, Európa Kiadó, Budapest
[3] protagonista: a drámajáték főszereplője
[4] pedológia: gyermekközpontú pedagógia, lsd.: KNAUSZ Imre (2006): A magyar „pedológia” pere 1948-1950, in BORGOS Anna–ERŐSS Ferenc–LITVÁN György (2006, szerk.): Mérei Élet-mű. Tanulmányok, Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 161–178.
[5] Gádor Anna beszélgetése Forgács Péterrel, 2003. december. in BORGOS Anna–ERŐSS Ferenc–LITVÁN György (2006, szerk.): Mérei Életmű. Tanulmányok, Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 111.
[6] FORGÁCS Péter: Epizódok M. F. tanár úr életéből, Mérei Ferenc portréfilm, Balázs Béla Stúdió–MTV koprodukció, 1987
[7] KOVAI Melinda (2016): Lélektan és politika, Pszichotudományok a magyarországi államszocializmusban, 1945-1970, L’ Harmattan Kiadó, Budapest, 429–431.
[8] FONYÓ Ilona (2006): A verbális csoportokkal dolgozó Mérei Ferenc, in BORGOS Anna–ERŐSS Ferenc–LITVÁN György (2006, szerk.): Mérei Életmű. Tanulmányok, Új Mandátum Könyvkiadó, Budapest, 55.
[9] AJTONY Árpád (2006): Adalékok a pszichodráma történetéhez, in BORGOS–ERŐSS–LITVÁN (szerk.) i. m. 96.
[10] MÉREI Ferenc (1997): Szociodráma, pszichodráma, szerepgyakorlatok (J. L. Moreno önismereti és terápiás dramatizálási munkásságának ismertetése hazai példák felhasználásával, in ARDÓ Mária (2006, szerk.) Játék, Színjáték, Személyiség dokumentumgyűjtemény, Népművelési Propaganda Iroda, Budapest, 11–29.
[11] AJTONY i. m. 95–98.
[12] FORGÁCS Péter: Epizódok M. F. tanár úr életéből, Mérei Ferenc portréfilm, Balázs Béla Stúdió–MTV koprodukció, 1987
[13] BLASKÓ Ágnes–PADOS Eszter (2019, szerk.): A Mérei-féle csoportcentrikus pszichodráma mint szociodráma, Metszetek. 8. 1.sz.
[14] ERDÉLYI Ildikó (2006): Mérei Ferenc pszichodrámája, in BORGOS–ERŐSS–LITVÁN (szerk.) i. m. 79–85.
[15] ERDÉLYI i. m. 82–83.
[16] Wallon szerint az élet kezdetén a társas érzékenység első állomása, a szinkretikus szociabilitás állapota áll fenn. A csecsemő nagyban függ anyja mozgásától, és a másik mintájának a követése adja neki később az első tükör-élményt, az első elkülönítési támpontokat. Ebben a mintakövetésben egyidejűleg rajzolódik ki az én és a másik, hiszen elkülönülésüket épp az együttesség teszi lehetővé. A genetikus szociálpszichológia az egyén személyiség fejlődését a társas kapcsolatokhoz köti.
[17] MÉREI Ferenc–V. BINÉT Ágnes (1978): Gyermeklélektan, Gondolat, Budapest
[18] BORGOS Anna (2006): Egy mutatvány forgatókönyve, in BORGOS–ERŐSS–LITVÁN (szerk.) i. m. 12.
[19] AJKAY Klára–PÁL Mária (1989): A pszichoterapeuta Mérei Ferenc, in BAGDY Emők–-FORGÁCS Péter–PÁL Mária (1989, szerk.) Mérei Ferenc emlékkönyv. Születésének 80. évfordulója alkalmából, Országos Ideg és Elmegyógyászati Intézet, Budapest, 39–43.
[20] Dr. SZAKÁCS Ferenc–Dr. BAGDY Emőke (1993): Klinikai pszichológia az intézetben, in Dr. KÁRPÁTI Miklós–Dr. KUNCZ Elemér–Dr. KUNDRA Olga (1993, szerk.): Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet 125 éves, Animula Kiadó, Budapest, 35.
[21] FONYÓ i. m. 59.
[22] A Műhely csoport egyik tagja, Ajkay Klára is eredetileg gyógytornász volt.
[23] A Fonyó Ilonával közösen létrehozott verbális csoport a másik fontos csoportja volt Méreinek, tagjai mai napig tartják egymással a kapcsolatot.
[24] Az MCS tagjai: Ajkay Klára, Bagdy Emőke, Dobos Emőke, Erdélyi Ildikó, Falus Ferenc, Forgács Péter, Kapusi Gyula, Láng Iringó, Pál Mária, Pajor András
[25] Később a csoportterápián való részvétel feltételeként meghatározták, hogy nem szabad egyéni terápiára járni, mert akkor az egyéni terápiában oldódik ki az egyén feszültsége, nem pedig a csoportterápiában.
[26] KOVAI i. m. 401–418.
[27] ERDÉLYI i. m. 74.
[28] Ajkay Klárával készített interjú, 2021. 03. 15.
[29] Dobos Emőkével készített interjú, 2021. 02. 25.
[30] FORGÁCS Péter: Epizódok M. F. tanár úr életéből, Mérei Ferenc portréfilm, Balázs Béla Stúdió–MTV koprodukció, 1987
[31] AJTONY i. m. 97.
[32] PLESZNIVY Edit (1992): A pszichiátriai Képtár és művészetterápiák, in PLESZNIVY Edit (1992, szerk.): Pszichiátriai Képtár Múzeum, OPNI, Budapest, 32.
[33] Teljes körűen, ez csak a Műhely Csoport esetében valósulhatott meg, a lipóti betegek általános állapota ezt nem mindig tette lehetővé.
[34] Az intézet életében a Mérei-féle terápiás eljárását tanítványai, köztük Dobos Emőke és Ajkay Klára fejlesztették tovább és építették be saját pszichodráma csoportjaikba.
[35] MÉREI Ferenc (1973): November 64. Egy mutatvány forgatókönyve, in BORGOS–ERŐSS–LITVÁN (szerk.) i. m. 97., 247.
Felhasznált irodalom:
ARDÓ Mária (1997, szerk.): Játék, Színjáték, Személyiség dokumentumgyűjtemény, Népművelési Propaganda Iroda, Budapest
AJKAY Klára–BAGDY Emőke–DOBOS Emőke–ERDÉLYI Ildikó–FALUS Ferenc–KAPUSI Gyula–PAJOR András (2020): A 110 éve született Mérei Ferencre, a Klinikai pszichológus szakma alapító tanítómesterére emlékezünk, Magyar Pszichológiai Szemle, 75. 1/2
BAGDY Emőke–FORGÁCS Péter–PÁL Mária (1998, szerk.): Mérei Ferenc emlékkönyv, Budapest, MPT
BLASKÓ Ágnes–PADOS Eszter (2019, szerk.): A Mérei-féle csoportcentrikus pszichodráma mint szociodráma, Metszetek. 8. 1.sz.
BORGOS Anna–ERŐSS Ferenc–LITVÁN György (2006, szerk.): Mérei Élet-mű Tanulmányok, Ú-M-K, Budapest
Dr. KÁRPÁTI Miklós-Dr. KUNCZ Elemér-Dr. KUNDRA Olga (1993,szerk.): Az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet 125 éves, Animula Kiadó, Budapest,
MÉREI Ferenc (1961): Lélektani napló I. Az utalás lélektana, ,Művelődéskutató Intézet, Budapest
MÉREI Ferenc (1961): Lélektani napló IV. Adalékok egy társas szempontú gyermeklélektanhoz, ,Művelődéskutató Intézet, Budapest
MÉREI Ferenc–V. BINÉT Ágnes (1978): Gyermeklélektan, Gondolat, Budapest
KOESTLER, Arthur (1998): Teremtés, Európa Kiadó, Budapest
KOVAI Melinda (2016): Lélektan és politika. Pszichotudományok a magyarországi államszocializmusban, 1945–1970, L’ Harmattan Kiadó, Budapest
PLESZNIVY Edit (1992, szerk.): Pszichiátriai Képtár Múzeum, OPNI, Budapest